Még az általános iskolába jártam amikor az egyik osztálytársam, aki 2évvel idősebb volt nálam és mellettem ült földrajz órán játszadozni kezdett a pad alatt a farkával. Csak úgy óra
közben odasugta a fülembe "nézd meg hogy áll" én észrevétlenül odanyultam, és a nadrágon kersztül egy nagyon nagy kemény valamit éreztem,amit szinte hihetelennek tartotta.
Eddig még a képzeletemben sem létezett ekkora farok. Kíváncsi lettem és visszasúgtam
"mutasd" Ő persze nem habozott kivette és láss csodát égnek meredő kemény szerszám.
Mondta hogy fogjam meg ,én megfogtam tüz forró volt és kemény. Őis megfogta a kezemet
és verni kezdtük, de kb 5 mp. mulva már lövellte is három ütemben a spermát.Akkor már tudtam a sperma létezéséről de életemben akkor láttam a valóságban először.
Folytatása következik